2011. június 21., kedd

Régi bútorok- új szerzeményeim

Pénteken Pesten voltunk, és mint írtam a kutyák okozta idegeskedés mellett még más dolgok is történtek velünk. Az egyik ilyen az volt, hogy nagymamámhoz kellett bemennünk, akinek valamiért kiment a biztosítéka, ezért férjemnek be kellett mennie áramot szerelni. Közben jól meg is büntettek bennünket, mert bár 18.00 óra után értünk oda, utólag kiderült, hogy este 8-ig kell fizetni a parkolásért...Viszont a mama már az összes szomszédot összecsődítette, mire odaértünk, és mindenki körbeugrálta, hosszabbítót tettek neki, és beszélgettek vele az udvaron. Amíg ott voltunk, a férjem szerelt, mi meg beszélgettünk, jöttek vevők az egyik szomszéd lakást megnézni, amit Judit (másik szomszédasszony) mutatott meg nekik. Hirtelen felindulásból megkérdeztem, nem nézhetnék-e be én is. Bementem...és találtam egy csomó mindent. Judit azt mondta, ezek mind kidobásra várnak, úgyhogy nyugodtan elvihetek, amit akarok. Azt már írtam, hogy a férjem nagy gyűjtő, de voltak ott érdekes dolgok számomra is. Mivel nem kamionnal mentünk, ezért most azt mutatom, amit első körben szereztünk...és ez még csak a kezdet... Folyt köv. jövő héten, amikor bemegyünk majd teherautóval a többi cuccért, amiben van egy-két számomra nagyon értékes darab is. JUDIT KÖSZÖNJÜK!!!!

2 db tökéletes állapotú tonettszék

Rákosi Mátyás korabeli Csepel varrógép

Rákosi Mátyás korabeli működésképes Csepel varrógép, amit szinte nem is használtak

Régi fotó és kitüntetések

Régi mérleg

Ez a régi rádió tökéletesen működik, alig volt használva.

..és hogy lássátok, az alma nem esik messze a fájától, a lányaim az én munka asztalom mintájára, a műhely közepére kitett varrógépből rögtön egy "anya" íróasztalt csináltak maguknak, és azt játszották, hogy szállodákkal leveleznek laptopon (az én munkámat utánozták). Nagyon aranyosak...

Lányok "dolgozóasztala"

4 megjegyzés:

  1. "dejó",hogy nincs a közelemben ilyen aranybánya.:(((((A családtagom kidobna a cuccokkal együtt.:(Csodásak!!!!!Odavagyok mindegyikért!!!!

    VálaszTörlés
  2. Még én sem tudom, hová fogom tenni a többit...majd meglátod, miket találtam még!

    VálaszTörlés
  3. Hát ezek tényleg nagy kincsek, és jobb helyre nem is kerülhettek volna! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm szépen, hogy hozzászólásoddal segíted a blogom tartalmasabbá és érdekesebbé válását! :)