2011. május 24., kedd

Úszó mécsesek rendezvényre- vagy úszó kívánságlámpás

Úszó mécsesek rendezvényre- vagy úszó kívánságlámpás:


Viola esküvőjére szerettem volna valami jó kis kreatív ötlettel előhozakodni, és Judit adta meg az inspirációt hozzá. Megkérdezte, nem akarok-e kívánságlámpást készíteni. Hát...repülő kívánságlámpást nem tudok készíteni (mééég...), de arra gondoltam készítek úszó kívánságlámpást. Egyszerűen kivitelezhető, és nagyon látványos lehet az elképzeléseim szerint. Gondolkodtam, mi lehet az az anyag, ami könnyű, nem ázik át, és a fényt is átereszti. Feltúrtam a kellékeimet, de nem találtam semmit. Aztán a hétvégi süteménykészítésen agyaltam, amikor eszembe jutott a sütőpapír! Gyorsan előkaptam, és már ki is pattant az agyamból, hogy tavirózsa formájú úszót kellene csinálni. Megcsináltam rögtön 2 db-ot, és este kipróbáltuk a kádban. A lányok furulyakoncertet is adtak hozzá, nagyon szép volt, és sokáig égett, szuperül fennmaradt a vizen, és nem ázott át a papír. Megbeszéltük, hogy tömeggyártásba kezdünk, és kipróbáljuk Viola esküvőjén a Dunába engedni...
Tartott ez addig, amíg felhívtam Violát, hogy tájékozódjak a program felől, és kiderült, hogy repülő kívánságlámpás lesz az esküvőn...na, az ötletnek annyi. Azért majd a nyáron valamilyen rendezvényen megcsináljuk!

Elkészítése:
Addig nektek is bemutatom a gyártás menetét egy A/4-es papíron, mert azon jobban lehet látni, de a sütőpapírból kicsivel nagyobbra csináljátok. Nem kell ügyet csinálni a pontosságból, csak "tákolni" bőven elég, főleg, ha sokat csinálsz, mert a sötétben gyönyörű szépen néz ki, nem látszik semmilyen egyenetlenség rajta, csak a fény.

Úszólámpás elkészítése sütőpapírból:



Ha megcsináljátok, majd küldjetek fényképeket a felhasználásáról!

8 megjegyzés:

  1. Szia. Én az aljának hungarocelböl készült mécsestartót képzeltem el,mert nem tudtam hogy a sütöpapír nem e ázik el meg hogy megtartja e a mécsest.Abba pedig a könnyen megformálható drótból készült sütöpapíros szirmokat beleszúrkálni.Most fogom elkészíteni,ha bevált küldök képeket.:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Névtelen!

    Szombatra mi is készítünk újakat a Balaton vizére! Majd felteszem a képeit. Kíváncsian várom a Tiédet is.

    VálaszTörlés
  3. Kész van a lámpás és a képek is.Csináltam a kész állapotról mikor már vízben volt és az elkészítésről is pár képet.Hogyan küldhetem a képeket?

    VálaszTörlés
  4. Fúúúú, de jó!
    Ma ki is próbáltam: transzparens-papírból hajtogattam meg, és már egy órája úszkál...
    Holnap nagy tételben fogjuk tesztelni a múzeumok éjszakáján, a tüzes sziget rendezvény keretében Jászberényben! Majd készítek fotókat, és küldöm... 250-300 vendégre (és mécsesre) számítunk...
    Köszönöm az ötletet!
    Üdv, Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Edit! Nagyon örülök!!! Ha tudsz, kérlek, hogy készíts jó minőségű képeket, és küldd el nekem a kreativanyabanya@gmail.com címre!

      Törlés
  5. Sziasztok!
    Nekem a sütőpapír azonnal elsüllyedt a vízben.
    Mit csinálhattam rosszul? Milyen márkájú sütőpapírt kellene vennem?
    Előre is köszi a választ!
    Nóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Hajnalka! Mindenképp szilikonos vastag sütőpapír kell, vagy transzparens papír, mint ez: http://www.kreativanyabanya.blogspot.hu/2013/06/uszomecses.html

      Törlés

Köszönöm szépen, hogy hozzászólásoddal segíted a blogom tartalmasabbá és érdekesebbé válását! :)