2013. október 20., vasárnap

2013. október 14., hétfő

Nő iskola


Nő iskola


Új blogot indítottam a NŐ iskolámnak. A jövőben ide fogok írni minden fontos információt, ami a NŐ iskolámat érinti.

2013. október 8., kedd

Bioszappan az MTV-ben

2013. október 7-én élő adásban mutattam be ekcéma elleni szappanomat az MTV1 Család barát műsorban, ahol megismerkedtem Dr. Molnár Lászlóval, aki bőrgyógyász-kozmetológus, allergo-immunológus szakorvos, laboratóriumi és mikrobiológus szakorvos, az orvostudományok kandidátusa. A doktor úrral közösen meséltünk az ekcémáról, és elmondta azt is, hogy miért jó a BIOSZAPPAN az ekcémás bőrre.

A második részben a doktor úr szinte mindent elmondott a szappanomról, ami miatt használható az ekcémás bőrre :)  A képen Rózsa György, Dr. Molnár László, én és Novodomszky Éva.

A háttérben is jót beszélgettünk Molnár László doktor úrral.

Szegény nagymamám által horgolt gyönyörű terítőt vittem magammal, kár hogy nem láthatott már engem és a terítőjét a tv-ben.
Linkek: http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/10/07/12/Csalad_barat_2013_oktober_7_.aspx

http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/10/07/13/Borunk_ellensege_az_ekcema__Hogyan_gyogyuljunk_termeszetes.aspx

2013. október 6., vasárnap

Benzingőz- szerepeltem a férjem blogjában :))))

Az Uram régi "vasakat" gyűjt, erről vezet egy személyes blogot is. Tegnap rávett, hogy próbáljam ki a legújabb szerzeményét, egy 1965-ös rozsdás bogarat, amit megpróbáltam vezetni....kevés sikerrel :))) ő pedig jól felvette a telefonjával a bénázást :)))), majd pedig kitette a blogjába is. Ha már lúd, legyen kövér, lássa mindenki, mit műveltem. Szerencsére az nem hallatszik, amikor a távolban majdnem leszakadt az eleje, mert leért a bukkanón :)

2013. október 4., péntek

Ekcéma- ekcéma elleni szappanom

2013. október 7-én bemutatom az ekcéma elleni szappant az MTV Család barát magazinban 10.40-től.


Mi az ekcéma?
Az ekcéma, izzag vagy atópiás dermatitis a bőr krónikus gyulladása. Az immunműködés egyensúlyának zavara miatt alakul ki, egyfajta allergiás reakció. Külső és belső okok egyaránt kiválthatják.

Ekcéma okai:

Külső okai lehetnek porallergia, mosószer allergia, vagy valamilyen dörzsölő hatás is.
Belső okai lehetnek étel allergia, gyógyszer allergia, vagy fokozott stressz hatás.

Ekcéma kezelése:

Mielőtt kezelni kezded az ekcémát, érdemes megfigyelni, vajon mi válthatja ki, mert a kiváltó ok megszüntetésével akár el is múlhat a bőrgyulladás. Kerüld az allergén ételeket (pl. liszt, tojás), és a vegyszereket (pl. öblítő), valamint a stresszt (legalábbis próbáld meg)...

A Bioszappan.hu tanácsai :