2011. július 20., szerda

Szappancsomagoló asztalom

Az új asztalom kicsit még festékesen...

A fiókjai belsejét lakkoztuk, úgyhogy az megszáradt.

Az új szappancsomagoló asztalom:
Nemrégen írtam, hogy szereztem pár régi bútort, közötte ezt a régi asztalt is, amit rögtön Kreatív Anyabanya asztalnak képzeltem el. Mivel sehová sem fért el, csak a garázs közepére, ezért nekiálltunk felújítani, hogy egyszer még a kocsi is beférjen. A férjem erőt vett magán, és lecsiszolta az egészet, majd családilag lefestettük 2 nap alatt (2x kellett), majd azt gondoltuk, hogy másnap beállítjuk a helyére a műhelybe, és fel is avathatom....Ez volt 12 napja....és képzeljétek el, azóta sem száradt meg a festék rajta. 8 nap után bevittük a helyére, most ott száradgat. Ma már nem bírtam ki és rápakoltam pár cuccot, meg a fiókjait is kibéleltem papírral, de a végleges kinézetét még nem tudtam elkészíteni, mert még mindig fog a teteje. Így most másik asztalon csomagolok. (Férjem felhívta egy festékboltos ismerősét, aki azt mondta, hogy amióta tavaly egy lengyel cég megvette ezt a festéküzemet, azóta többen is panaszkodnak, hogy lassan száradnak a festékek...) Azért megmutatom nektek, mert szerintem így is jól néz ki az asztalom.

Ilyen volt, amikor hoztuk.
AZURAM csiszol....

Félig lecsiszolva.
Előkészítve a festésre.

A csajok a fiókokat festették. Ők festékesebbek lettek, mint a fiókok...
Beállítva a helyére készen. Még szárad...

5 megjegyzés:

  1. A Zurad nagyon-nagyon rendes!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Most látom,hogy ez még ugyanaz a bejegyzés.:)Akkor folytatom: szuper lett!!!!!Szappankák,asztal....érzem az illatot..)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett, Rendes család, hogy segítettek a festésben! :)

    VálaszTörlés
  4. A ZURAM a legrendesebb a világon!!! ...és az egész családom nagyon rendesen festett!!!!

    VálaszTörlés

Köszönöm szépen, hogy hozzászólásoddal segíted a blogom tartalmasabbá és érdekesebbé válását! :)