2011. július 9., szombat

Koktél partihoz ételek- csoki fondue

Csoki fondue: Egyszer már írtam csoki fondue-ről, de ez most annak a tömegváltozata.
Csoki fondue elkészítése: egy nagyobb lábasban vizet forralok, és ráteszem a fondue-s edényt. Vízgőz fölött beleteszek az edénybe 4 tábla étcsokit kockákra törve, 1 vajat vagy margarint, és kakaóport (szerencsi).

Először is kellett egy külön kis asztal hozzá, amit körbe tudtak állni a gyerekek. A gyümölcsöket előre felvágtam, és egy üvegedényben a hűtőbe tettem. Egy kis edénybe citromot csavartam, és ecsettel kenegettem a felvágott gyümölcsdarabokat, hogy ne barnuljanak be. Nem is barnultak!

Olyan fondue edény kell, amibe nem beleönteni kell a csokit, hanem amiben fel lehet tenni a gőz fölé. Előre belekészítettem a hozzávalókat, és a vendégség kezdetekor alágyújtottam. 15 perc után jó is volt, nem kellett mellette állni, csak kivittem a teraszra edénnyel együtt a csokit, és rátettem a tartóra, ami alatt 3 mécses is égett, hogy melegen tartsa.

A gyümölcs mellé kekszet és babapiskótát is tettem, hogy mindenki találjon neki megfelelő mártogatni valót. Ha nincsen elegendő fondue-s villánk, akkor tehetünk ki sima fapálcikákat is mellé, arra is fel lehet tűzni a gyümölcsöt.

2 megjegyzés:

  1. "tömegváltozat" ez jó megfogalmazás:)

    VálaszTörlés
  2. Igen...szóval ez arra vonatkozott volna, hogy nem azonnali fogyasztásra készítettem keveset, hanem próbáltam előkészíteni és eltartani pár óráig a hozzávalókat...

    VálaszTörlés

Köszönöm szépen, hogy hozzászólásoddal segíted a blogom tartalmasabbá és érdekesebbé válását! :)