2011. július 11., hétfő

Fotóztam egy rózsacsokrot...és hoztam egy verset Marikától






 Marika verse: Én és az élet

Szétoszlottak már a felhők
a zöld lombok felett, de még
halk szemek koppannak karcsú,
fehér törzsű nyárfa kupolán.
A szél rózsavíz illatot varázsol;
évgyűrűk sokasodnak testemen.

Nem lesz örökké lomb a koronám
lesz majd tört ág is közte, de én
akkor is...mint ringó gondola
gyengéden majd vissza tapasztom
és nap érlelte bőrömet
tompa szögre akasztom.

Lesz még időm, mesélhetek magamról
egy kispadon ülve...kezedet fognám,
arcodat simítaná ráncos kezem!


2 megjegyzés:

  1. "Remélem lesz még időm"... mindenre amit szeretnénk adjunk időt magunknak!Teremtsünk magunk körül mindig békés nyugodt perceket!
    Szívem örül,hogy a blogodban is olvasom ezt a versikémet!Köszönöm szépen!A rózsavíz egyébként nagyon finom ajánlom nektek is a szappan mellé!Szerintem nem túl bonyolult és testre, arcra is lehet fújni - felüdíti és hűsíti még az érzékeny bőrt is!
    A rózsákat tövisekkel együtt továbbra is nagyon szeretem.Szép napot mindnyájatoknak!
    Szeretettel:Marika

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, mind a csokor, mind a vers! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm szépen, hogy hozzászólásoddal segíted a blogom tartalmasabbá és érdekesebbé válását! :)