A
„Támogatjuk a családot” program keretében rajzpályázatot hirdetett a dr Oetker, melynek fődíját, egymillió Forintot a mi iskolánk, a verőcei Géza fejedelem Református Általános Iskola nyerte meg. A rajzpályázat megszervezésével az SOS Gyermekfalu Magyarország működését támogatta a dr Oetker, valamint szerették volna felhívni a figyelmet a családi értékekre, és
erősíteni a közösségek összefogását másokért és egymásért. Ez sikerült is, ugyanis iskolánk tanulói több, mint 300 rajzzal készültek a versenyre, és másfél millió szavazattal nyertünk. Az egész falu összefogott, így az általános iskola 2014. március 5-én, szerdán ünnepélyes keretek között vehette át az
egymillió forintos fődíjat.
Barabás Éva, az SOS gyermekfalvak magyarországi nagykövete arról beszélt a gyerekeknek, hogy sajnos nem minden gyermek nevelkedik olyan szép családban, mint itt Verőcén az iskola tanulói, akik gyönyörű műsort adtak, és szemmel láthatóan stabil családi háttérben nevelkednek.
Láng Éva, iskolánk rajztanára- aki az egész pályázati részvételünk szülőanyja, és aki nélkül nem nyertünk volna- elmondta, hogy egy ötletdobozt tett ki az iskolában, hogy a gyerekek felírhassák ötleteiket, mire költse az iskola a megnyert összeget. Úgy döntöttek, hogy új udvari játékokat, valamint rajzeszközöket fognak beszerezni, és gyermeknapra meghívnak 50 gyermeket a kecskeméti SOS gyermekfaluból.
 |
Az iskola igazgatója, Szanyó István az egymillió Forintos fődíjjal |
 |
Jobb oldalon Barabás Éva |
 |
Láng Éva "néni"-a rajz tanárnő, aki nélkül nem nyertük volna meg a pályázatot |
 |
Az SOS gyermekfalvak: Kecskemét, Kőszeg és Battonya városaiban találhatók. |
 |
A néptáncosokat Daróczyné Botos Barbara készítette fel |
 |
A néptáncos lányok fellépése |
 |
Adélka lányom akrobatikus tornát mutatott be, az aláfestő zenét Zsófia lányom énekelte |
 |
Adélka melegít, Zsófia fotóz :) |
 |
Bálint bácsi a technika ördöge :) |
 |
Az énekkart a tanárnénik kísérték |
 |
Boti és Kristóf xilofon játéka |
 |
Bence, Lujzi és Zsófi |
 |
Anna és Flóra fuvoláznak |
 |
Néptáncosok előadása
|
 |
A rajzok |
 |
A rajzok |
 |
A rajzok |
 |
A rajzok |
 |
A rajzok |
Gyergyai Krisztina