A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakberendezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakberendezés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 30., szerda

Stencilezés

Nagy felújítási munkálatok előtt állunk. Első lesz a hálószoba, majd kialakítunk egy irodát a műhelyben, majd a nappali következik, és végül a műhelyem. Szóval ezek a tervek. Nézelődöm mindenfelé, gyűjtöm az inspirációkat. A hálószoba tervem már teljesen készen van, készítettem egy montázst arról, hogy milyen színeket, milyen anyagokat szeretnék felhasználni, valamint kiválasztottam az ágyat, és azt is megterveztem, mi hol lesz pontosan. 
A többi helyiséget viszont még tervezgetem. Nézelődés közben találtam rá egy nagyon jó ötletre, amit gondoltam, Veletek is megosztok, mert annyira egyedi, hogy eddig nem is találkoztam ilyesmivel, ez pedig a stencil. A DecorLabor oldalon lehet rendelni többféle minta közül, és egyszerűen csak oda kell illeszteni a kívánt felületre (fal, bútor, padló), lefesteni, és készen is van a minta. Nagyon szép minták vannak, még nem is tudtam választani. 


A weboldalon ráadásul komplett útmutató is található a stencil használatához. 
Hamarosan kiválasztom, melyik minta tetszik, és írok majd róla, mit készítek vele!

2014. január 29., szerda

Olvasósarok

Nagyobbik lányom, Zsófia nemrégen új szobát kapott, és egy szuper olvasósarkot alakítottam ki neki az emeletes ágya alsó részéből. Később középső lányom, Adél is megpendítette, hogy neki is tetszene valami hasonló. :) Így ma, Adél napra az ő emeletes ágyát is megkreatívkodtam. Alapjában az ő szobájában ez a virágmintás dizájn uralkodik, a falvédők, és az ágytakarók is ilyenek. Egy átlátszó fehér függönyt tettem az ágy elé, és ő is kapott egy lámpafüzért az alsó ágyra. Így napközben is tud(na) heverészni rajta, ha ráér(ne)... Mindenesetre nagyon tetszett neki, és ki is próbálta! Ahogy este nézegettem, arra gondoltam, hogy milyen apróságokon múlik az otthonosság. Egy függöny, egy lámpa, egy kép, vagy egy-két díszpárna is teremthet otthont.



2014. január 7., kedd

Olvasókuckó

Zsófi végre külön szobát kapott. Alig várta már...én kevésbé...én azt szerettem, amikor minden gyerek egy szobában szuszogott éjjel, és én egyszerre meg tudtam nézni őket. Így most kénytelen voltam egy kamerát szereltetni a szobájába, hogy tudjam őt is külön nézegetni éjszaka :))))
Viszont nagyon jól sikerült megcsinálnunk neki a kettő az egyben (ágy+ olvasósarok) funkciót betöltő emeletes ágyat. Felül alszik, alul pedig olvasókuckót alakítottam ki neki. A bécsi kirándulásunk alkalmával vettem ezeket a kötött takarókat és párnákat, szerintem nagyon nagyon szépek. A takarók és párnák mintája azonos, párnákat nagy fa gombok díszítik. Az ágy felső részére ablakra való világító füzért szereltem neki. Persze kapott egy felszerelhető olvasólámpát is, de hát a hangulat is kell :) Azóta kirobbantani sem lehet a szobájából, és még többet olvas...

Hangulatvilágítás az olvasókuckóban - a tinilányok álma :)

Igazi tiniszoba - olvasókuckó

Ágy és olvasósarok egyben


2013. október 2., szerda

Őszi hangulatban- őszi dekorációk a lakásba

Összegyűjtöttem néhány őszi hangulatú dekorációt, amelyet könnyen megvalósíthatunk, és kicsit ősziesre varázsolhatjuk a lakás hangulatát.

Borosüveg alját levágjuk, és alá gyertyát helyezünk

Őszi falevelekből készíthetünk rózsákat dekorációnak.

Fali dekorációt papírból is készíthetünk

Őszi hangulatú gombokkal dekorálhatunk.

Műanyag palackból készíthetünk mécsestartót.

Maradék textilből képet készíthetünk

Pulóverből meleg hangulatú lámpa búra lesz

A lampion növényből készült lámpafüzér szép őszi hangulatot varázsol.

Mécsestartó

Tök mécsestartók

Pihe puha puff egy jó kis puha huzattal

Mindenre tegyünk pulóvert!

Kicsi dísztökből aranyos kis figurákat tudunk készíteni.

Wc papír guriga kép.

Wc papír guriga kép.

Ültetőkártyák.

Őszi csomagolások.

Őszi koszorúk.

Őszi ajtódíszek.

Őszi hangulatú mécsesek.

2013. szeptember 10., kedd

Szülinapi dekoráció

Dorka 2 éves lett. Szülinapi bulijának stílusát a teraszom jelenlegi hangulatához készítettem el. Mivel a raklap kanapé stílusa élénk színű, csíkos, ezért az egész dekoráció olyan lett, még a torta is.







2013. február 27., szerda

Raklap újrahasznosítása, raklap bútor

Sokat foglalkozom újrahasznosítási ötletekkel. Mostanában a raklap téma foglalkoztat. Érdekel a raklap kreatív felhasználása. Nemsokára hozzájutok elég sok raklaphoz, és szeretnék megvalósítani néhányat az alábbi ötletek közül az új szappanos műhelyemben:


Raklap újrahasznosítás: raklap asztal, raklap padok

Raklap újrahasznosítás: raklap olvasósarok

Raklap újrahasznosítás: raklap ülőgarnitúra, raklap asztal

Raklap bútor: raklap ágy



Raklap újrahasznosítása: raklap gyerekágy vagy raklap házikó

Raklap ház, vagy raklap fészer

Raklap ház napelemekkel- környezetbarát

Raklap bútorok: raklap iroda

Raklap újrahasznosítása: raklap állatetető vagy raklap karám

Raklap kültérre: raklap kerti bútor

Raklap mozi vagy raklap ágy



Raklap szánkó

Raklap pult, vagy raklap recepció


Raklap ülőgarnitúra, vagy raklap pad

Raklap újrahasznosítása: raklap asztal

Kreatív raklap: raklap kerti garnitúra

Kreatív raklap: raklap üzletberendezés
 Raklap kanapé elkészítése itt>>