Oldalak

2014. november 27., csütörtök

Recept ötletek képekkel- szülinapi bulira készülődés

Hétvégére a lányaimnak szülinapi bulit szerveztem. Olyan ételekkel készültem, amelyeket nem kell frissen szervírozni, hanem ki lehet tenni az asztalra, és mindenki ki tudja szolgálni magát. 
Három gyerek mellett nem is olyan könnyű elkészülni, ezért úgy döntöttem, hogy a lehető legegyszerűbb módon oldom meg a főzést, így a lányokkal tudunk szépítkezni, játszani is délelőtt. Szerencsére Dorkát be tudom vonni a készülődésbe, szeret sétálni, vásárolni, így együtt mentünk az esőben a zöldségeshez, és a boltba :) Én vittem a nagy kosarat, ő pedig a gyümölcsöket cipelte a kis kosarában :)


Mivel sok friss gombát vettünk, ezért gombalevest is főztem.  Gombaleves hozzávalók: 12 fej gomba, 2 hagyma, olaj, Maggi marhahús- leveskocka, petrezselyem,  só, bors. A csipetkéhez házi tojás, liszt. 

Gombaleves recept: 2 nagy fej hagymát összevágtam, és olajon megdinszteltem, majd beletettem 12 fej összevágott gombát. Felöntöttem vízzel, és sót, borsot, valamint 1 db Maggi marhahús- leveskockát tettem bele. Amikor megfőtt, akkor csipetkét szaggattam bele. Tejföllel tálaltam. 



Természetesen elmaradhatatlan nálunk a marhahúsleves is.
Marhahúsleves recept:
Hozzávalók: literenként 1 db Maggi marhahús- leveskocka, marha felsál, hagyma, sárgarépa, fehér répa, burgonya, karalábé, zeller.
Elkészítése: A húst jól megmostam, és feltettem forrni. Én mellé szoktam tenni az egész zeller zöldjét is. Amikor forrt, leszedtem a habját, és kidobtam belőle a zeller zöldet, majd beletettem a hagymát, zöldségeket, és húsleves kockákat. Főztem még 2.5 órát, közben a vízforralóból pótoltam az elfőtt vizet. Külön főztem meg a tésztát hozzá, és külön is tálaltam.



Szerencsére kaptam a nagymamámtól egy óriás fazekat, amelynek ilyenkor nagy hasznát veszem :)

Két fajta húst sütöttem, egy karajt, és egy tepsis csirkét. 
A karajt előző nap megsütöm, hűtőbe tettem, és hidegen vékony szeletekre vágtam, franciasalátával tálaltam.



Sült karaj recept:
Hozzávalók: 1 kg karaj, 1 db Maggi omlós sertéssült fűszeres alap.
A karajt jól megmostam, majd a tasakban található sütőzsákba tettem, megszórtam a fűszerrel és megsütöttem. Azért jó ez a módszer, mert nem kell zsiradék hozzá, és az előkészülete nem több 10 percnél. 1 órát zacskóban sütöttem a húst, majd kivágtam a zacskót, és amíg teljesen meg nem sült, addig hagytam még a sütőben 180 fokon  (kb 1 óra).
A csirkét a buli napján délre megsütöttem.
Svédasztalosan oldottam meg az étkezést, egy külön asztalra feltettem több tálban a húsokat (mindegyik tálon volt csirke is, és karaj is), valamint a salátákat, rizst, kukoricás rizst, és savanyúságot is.


Két asztalra tettem tányérokat, poharakat, evőeszközt, így mindenki szedhetett magának ételt, és le tudott ülni az asztalokhoz, vagy a kanapékra. Egy csomag őszi hangulatú szalvétával szinte az egész őszi hangulatot meg tudtam teremteni, de préseltem le néhány falevelet is dekorációnak.




Ha délre jönnek a vendégek ebédre, akkor számítani kell rá, hogy délutánra is készüljek valamivel. Külön asztalkára készítettem elő a délutáni harapnivalókat. Ezeket előre kitettem, majd csak vizet kellett forralnom hozzájuk. 

Kávét és csokis kekszet mindig készítek a vendégeknek délutánra

A kávé mellé különböző  bögrés levesekkel is készültem, hátha valaki újra megéhezik :)

Megint öregebbek lettek a lányaim egy évvel (én pedig fiatalabb háháháh), a buli pedig nagyon jól sikerült :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm szépen, hogy hozzászólásoddal segíted a blogom tartalmasabbá és érdekesebbé válását! :)