Oldalak

2011. március 11., péntek

Recept- bodza szörp télire Anyabanya módra


Bodza szörp télire (május-júniusban kell eltenni): 
3 évad alatt fejlesztettem ki ezt a receptet, most már mondhatom, hogy szinte tökéletes. Én 3 db 5l-es üveget veszek 1 egységnek, mert annak a többszörösét szoktam megcsinálni, hiszen mi egész évben isszuk, de lehet arányaiban kevesebbet is csinálni.


Hozzávalók 3 db 5l-es üveghez: 8 kg cukor, 9 db citrom, 60g citromsav, 3 kiskanál natrium-benzoát.
Tudom, hogy minden recept azt írja, hogy néhány virág kell egy üvegbe, de NEM! Töménytelen mennyiségű virág kell egy üvegbe. A férjem és a gyerekek szoktak "bodzavadászatra" menni, és legalább 2-3 szatyor bodzát hoznak a 3 üveghez. Annyi kell is bele.
Elkészítése: Egy fazékban karamellizálok 2 kg cukrot, majd ráöntök 3l vizet. Nem kell aggódni, ha hirtelen összeugrik a karamell, majd lassan felolvad. Ezt felforralom. Egy másik fazékban 7l vízhez adok 6kg cukrot, és ezt is felforralom. Amikor kész, akkor összeöntöm a 2 levet. Amíg picit lehűl, addig megmosom a bodzát (nem kell agyon áztatni és mosni!), levágom a virágokat a száráról, majd beleteszem az üvegekbe, úgy, hogy legalább félig legyen minden üveg. Belekarikázom a citromot, beleteszem a citromsavat, a nátrium-benzoátot. Amikor langyosra hűlt a szirup, ráöntöm a bodzára, majd lefedem, és 4 napig így tárolom. 4 nap után leszűröm szűrőn és gézen is, és üvegekbe töltöm. 20 db fél literes üveg kell hozzá. 

Tipp: kb. 1/6 arányban kell higítani, mert nem olyan tömény, mint a bolti műbodza szörpök! Amikor készen van, persze legalább 1 üveggel meg kell kóstolni, ezért sütit is kell sütni mellé...
Télen, amikor isszuk, kancsóban szoktuk higítani, és én teszek bele egy kis friss citromlevet, úgy még finomabb, és frissebb ízű. 





53 megjegyzés:

  1. Ágnes Agócs-Jesztei 2011. május 21. 8:03

    Krisztike! Nagyon klassz dolog ez a bodzaszörp,és én is nagyon szeretem! A karamelles változatot még eddig nem ismertem, de elmondom (hogy ne kelljen keresned) nem csak az ízét dobja fel a szörpnek, hanem jó a köhögésre is! Nagymamám gyakran csinált nekünk karamellás tejet. Jó lenne, ha előbb a házipatikát használnánk a gyógyításban, mint a gyógyszereket.

    VálaszTörlés
  2. Judit Hanusz:

    Abszolút igazad van. Jellemző, hogy ezt pont egy gyógyszerész mondja.

    VálaszTörlés
  3. Ágnes Agócs-Jesztei:
    Kedves Judit! Sok éve nem dolgozom már patikusként, a gyógynövények és természetgyógyászat a szívem csücske. Hát lehet ezért...

    VálaszTörlés
  4. Judit Hanusz:
    Én sok éve dolgozom gyógyszerészként, és talán éppen ezért csak akkor használunk gyógyszereket a családban, ha tényleg nagyon fontos. Egyébként a természetre bízzuk a dolgot.... Egyébként gratulálok a blogodhoz Kriszti, nagyon jó!

    VálaszTörlés
  5. Ágnes Agócs-Jesztei:
    Örülök, hogy egyetértünk! :)

    VálaszTörlés
  6. Ágnes Agócs-Jesztei

    Van még néhányszáz ilyen gondolatom, ha érdekel! Azt hiszem nekem is blogolni kéne, ha van rá érdeklődés! :))))

    VálaszTörlés
  7. Hajrá!!! Szurkolok, segítek is nyitni egy blogot, ha nem tudod, hogyan kell!

    VálaszTörlés
  8. Ágnes Agócs-Jesztei:
    Ok, az jó lesz, sok mondandóm lenne...

    VálaszTörlés
  9. Judit Hanusz:
    Én is örülök, és kíváncsian várom a blogodat!

    VálaszTörlés
  10. Ágnes Agócs-Jesztei:
    Kedves Judit! Szerintem egy évfolyamban végeztünk az egyetemen! :) Ha képed volna rád ismerhetnék. Kedves, hogy érdeklődsz a blogom iránt, igyekszem alkotni valami élvezhetőt!

    VálaszTörlés
  11. Na, akkor én ide már nem is kellek:))))

    VálaszTörlés
  12. Judit Hanusz:
    Biztos, hogy egy évfolyamban végeztünk, Te az A1, én az A2 csoportba tartoztam. Az iwiwen van fent fényképem, nézd meg, talán beugrik valami rólam ...

    VálaszTörlés
  13. Judit Hanusz:
    Dehogynem kellesz Kriszti! Te indítottad az egészet!

    VálaszTörlés
  14. Ágnes Agócs-Jesztei:
    Dehogynem! Te miattad van minden! Még ez is! :)))

    VálaszTörlés
  15. Ágnes Agócs-Jesztei:
    Látod! Ennyi ideig nem beszéltünk! Ehhez is a bodzaszörpöd kellett! :)))

    VálaszTörlés
  16. Ágnes Agócs-Jesztei:
    Nem csak refluxra, köhögésre kíváló, de még régi évfolyamtársakat is összehoz! Remek! :D:D ezért kapok 2 üveggel ajándékba, hogy ne én maszatoljak vele! :)))

    VálaszTörlés
  17. Judit Hanusz:
    Úgy látszik tényleg csodaszer! Ágiról nagyjából 28-30 éve nem hallottam semmit. Amúgy Rólad sem túl sokat!

    VálaszTörlés
  18. Judit Hanusz:
    Csatlkozom az előttem szólóhoz bodzaszörp ügyben!!

    VálaszTörlés
  19. Ezek után mindkettőtöknek küldök!

    VálaszTörlés
  20. Remélem finom lesz. Ma csináltam a recepted alapján egy adagot.

    VálaszTörlés
  21. Kedves Luca! Finom lesz! Majd számolj be róla!

    VálaszTörlés
  22. Meg volt az első próba. Nagyon kevés kell belőle, és tényleg nagyon jó ízű.
    receptet elmentettem. Köszi.

    Sőt, a hét elején refluxban szenvedő ismerősömnek is elküldtem a receptet, illetve azt is, amit a férjedről írtál.

    VálaszTörlés
  23. Az előzőt én írtam.

    VálaszTörlés
  24. Köszi szépen, Luca a visszajelzést! Örülök, hogy ízlik, és a refluxra tuti jó!

    VálaszTörlés
  25. Kedves Krisztina!
    Muszáj írnom Neked. 2 család kapott a szörpből, rajtunk kívül. Mivel a színe nem szokványos, talán az íze is picit másabb, az egyik azt hitte, hogy méz van benne. De mindkettő áradozott róla, hogy milyen finom.
    Köszi még egyszer a receptet!

    VálaszTörlés
  26. Kedves Luca!

    Köszönöm szépen, hogy megírtad! Nagyon örülök neki! Mi is osztogatjuk, és mindenkinek nagyon ízlik...férjem már aggódik, hogy nem elég neki tavaszig.

    VálaszTörlés
  27. Szia Kriszti!
    Csak azt szeretném kérdezni,hogy az üveget celofánttal vagy kupakkal zárod le vagy mindegy? Köszi. Dóra!

    VálaszTörlés
  28. Szia Dóra! Én mindig kupakkal zárom le. Szerintem megromlana, ha celofán lenne rajta. Én ráadásul hónapokig tárolom, biztosra megyek.

    VálaszTörlés
  29. Köszi A gyors választ. Ma délután készítek egy nagy adag szörpöt télire, eddig csak gyors fogyasztásra gyártottam -de azt még van bodza folyamatosan.
    Viszont tegnap egy virágboltos ismerősöm mondta,hogy ő a frissen szedett virágot zacskóba zárva beteszi a fagyasztóba és télen amikor bodzát inna a család,akkor kiveszi és mint nyáron, elkészíti. ezt is kipróbálom.
    Kellemes hétvégét, Dóra!

    VálaszTörlés
  30. Kedves Krisztina!

    Egy ismerősöm mondta, hogy áztassam be egy napra a fürtöket, majd annak a bodza kiázott levében oldjam fel a cukrot és karamellizáljam, ahogy Te is írod. Így tettem, de nem fognak a hő hatására a jótékony dolgok eltűnni a szörpből? Mi lesz a különbség?
    Köszönettel:

    Norbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Norbi!

      Az íze valószínű jó lesz, de nem marad benne semmi hatóanyag, ha felforralod. Márpedig fel kell forralni

      Törlés
  31. Kedves Krisztina!

    Az lenne a kérdésem, amikor üvegbe töltöd kell e a tetejére szalicilt vagy valamit tenni. Most készítetem életemben elöször remélem jól sikerül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem kell semmi a tetejére, csak jól le kell szűrni!

      Törlés
  32. Szia! Tudsz abban segíteni, mit tudok tenni, ha kezd felforrni a szörp? Meg lehet még menteni? Előre is köszönöm! Üdv: Borcsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Borcsi!

      Nem fogsz szeretni, de fogalmam sincsen...
      Én vagy gyorsan meginnám, vagy hagynám bodzabornak.

      Törlés
    2. Szia!
      Köszönöm szépen! :) Mi is a gyors elpusztításra gondoltunk. Remélem még nem késő. Csak akkor mi lesz télire? :( Nem merek így nekiállni egy újabb adagnak.

      Törlés
    3. Pont ma írtam erre egy jó ötletet: http://www.kreativanyabanya.blogspot.hu/2012/06/ha-nem-tudtal-bodzaszorpot-csinalni.html

      Törlés
    4. Nagyon jó ötlet! :) :) :)

      Törlés
  33. Szia Krisztina!
    Én csak 1db 5l üveggel szeretnék szörpöt csinálni!
    Kiszámoltam 3l víz, 2,5kg cukor, 3citrom,20g citromsav,1kk nátrium-benzonát vagy 4l víz és 3kg cukor kell hozzá?
    Válaszod előre is köszönöm!
    Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      http://kreativanyabanya.blogspot.hu/2012/05/bodzaszorp-recept-karamellaval.html

      Törlés
  34. Szia!
    Lenne egy kérdésem a natrium-benzonátot mivel lehet helyettesíteni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Az azért kell bele, hogy elálljon. Nekem több, mint egy évig is elállnak.

      Törlés
  35. Szia Kriszti!
    A segítségedet szeretnem kérni a következőben:
    Elkészítettem a szörpöt 2 db 5 literes üvegnyi mennyiségben, ebből a receptből kalkuláltam. (5,3 kg cukor, 6 citrom, 40 g citromsav, 2 kiskanál Na-benzoát, 2+4,6 l víz) Mindent pontosan csináltam, csak edényhiány miatt, először kihűtöttem a karamellás vizet, es ráöntöttem a bodzára (felet az egy felet a másik üvegbe), majd a sima cukros vizet felforraltam es öntöttem volna az üvegekbe, de nem fér bele.
    Nem jövök rá mit csináltam rosszul. Tudnál nekem segíteni?
    Előre is köszönöm, Szabina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szabina! Lehet, hogy egy kicsi mennyiség megmarad, de annyi levet kell készíteni, hogy mindenképp tele legyen az üveg. A másik, ami eszembe jutott, hogy lehet, hogy az 5 l-es üveged csak 4 l-es. Nekem van néhány 5 l-es üvegem, már betankoltam az évek során, de néhány közüle valamiért kisebb (kb 4 l), én is szörp készítésnél vettem észre.

      Törlés
    2. Köszönöm, a gyors választ, én is arra gyanakszom, hogy csak 4 literes az 5 literesem, ha kész a szörp lemérem.
      Nagyon köszönöm a receptet, nem bírtam ki, megkóstoltam, és már most nagyon finom.

      Törlés
  36. Szia Kriszti!
    A segítségedet szeretnem kérni a következőben:
    Elkészítettem a szörpöt 2 db 5 literes üvegnyi mennyiségben, ebből a receptből kalkuláltam. (5,3 kg cukor, 6 citrom, 40 g citromsav, 2 kiskanál Na-benzoát, 2+4,6 l víz) Mindent pontosan csináltam, csak edényhiány miatt, először kihűtöttem a karamellás vizet, es ráöntöttem a bodzára (felet az egy felet a másik üvegbe), majd a sima cukros vizet felforraltam es öntöttem volna az üvegekbe, de nem fér bele.
    Nem jövök rá mit csináltam rosszul. Tudnál nekem segíteni?
    Előre is köszönöm, Szabina

    VálaszTörlés
  37. Nagyon köszönöm a receptet!! 2013-ban tettem el a sok flakont tartósítószer nélkül a fagyasztóba.
    Nemsokára idén is készíthetek!! :). Igen finom!!
    flowerBetty

    VálaszTörlés
  38. Én most próbálkozom vele először mert nagyon sok bodzám lett, eddig csak bodzalét gyártottam, de annyira bejött a családnak, hogy nem győzöm. Pár nap múlva kiderül, hogy ez sikerült e!!

    VálaszTörlés
  39. Nagyon szépen köszönöm a receptet elkészítettem!!
    ^_^

    VálaszTörlés
  40. Nagyon szépen köszönöm, elkészítettem!! ^_^

    VálaszTörlés
  41. Köszi, már évek óta így csinálom én is és nagyon jó! :) (Közben kipróbáltam, borkősavval is remekül működik.)

    VálaszTörlés

Köszönöm szépen, hogy hozzászólásoddal segíted a blogom tartalmasabbá és érdekesebbé válását! :)